Összesen hat leforgatott és mozikban bemutatott rész után - melyek közül a legújabb epizód jelenleg is a mozikban látható - érdemes elgondolkodni a Terminátor-filmek sajátos jövőképéről. Ez az 1984 óta tartó vízió, melyet eddig 5 rendező jelenített meg a filmvásznon - mégpedig sorrendben: James Cameron (T1-2.), Jonathan Mostow (T3), Joseph McGinty Nichol (T4), Alan Taylor (T5) és Tim Miller (T6) - kifejezetten pesszimista és borús képet fest egy elképzelt jövőről, melyben a mesterséges intelligencia (AI) szembefordul az emberiséggel. A szingularitás - melyről legutóbbi posztunkban írtunk, mint az évszázad fontos eljövendő jelenségéről - sokak szerint csakis negatív eseményeket hozhat, de hogy az AI háborús szembenállását jelentené az emberiséggel, meglehetősen sajátos értelmezése a mesterséges intelligencia-kutatásoknak.
A terminátor-filmek alapkonfliktusának legfőbb eleme egy emberek által kifejlesztett, Skynet elnevezésű AI program és annak azon szándéka, hogy átvegye az uralmat a földi civilizáció felett, mégpedig az emberiség kiirtásával. A Skynet megpróbálja mindezt: egyszer csak öntudatra ébred, átveszi a Föld feletti irányítást, majd megkísérli kiirtani az embereket és felszámolni a megmaradt ellenállást. A gépek ellen harcolókat egy John Connor nevű lázadó vezeti, így a Skynet az ő megölését is eltervezi. Csakhogy Connort nem egyszerű elfogni, így inkább a múltba visszatérve próbálják meg elérni, hogy eleve meg se szülessen. Egy terminátort, egy T-800 101-es modellt küldenek vissza 1984-be, hogy megölje Connor édesanyját, Sarah Connort. Az összes eddig elkészült terminátor-mozi alapja ez a rövid alapkonfliktus, csupán ennek továbbfűzéseit láthatjuk az egyes epizódokban.
Mielőtt rátérnénk a franchise jövő-értelmezésének részleteire, előbb röviden a T-filmek sorrendjéről, rangsorolásáról. Nos a "T" filmek hardcore rajongóinak többsége talán egyetért velünk abban, hogy a legjobb rész "A halálosztó" (1984) és "Az ítélet napja" (1991), a kérdés csak az ezt követő részek sorrendje. A szingularitás blog szerint bronzérmes a negyedik epizód: "Megváltás" (2009), melyben Christian Bale és Sam Worthington mennek ölre egymással, majd harcolnak együtt a gépek ellen. Nagyon jó a script, ötletes a történet és korrekt a rendezés is Joseph McGinty Nichol koncepciója alapján. Christian Bale az eddigi legjobb John Connor, mert alkata és kisugárzása is megvan a karakterhez. A további sorrend: T6 Sötét végzet (ami most megy a mozikban Edward Furlong és Mackenzie Davis főszereplésével), majd a T5 Genezys (2015) és végül legutolsó helyen a teljesen félrement T3 A gépek lázadása (2003).
Nyilván szubjektív, hogy ki milyen sorrendet tart megfelelőnek, erre vonatkozóan szívesen látunk majd indoklásokat a komment szekcióban.
És most a "T" filmek jövőképéről:
A szingularitás [melynek általunk meghatározott fogalmáról már írtunk] nem egyértelműen pozitív, vagy negatív eseménysor (vagy időpillanat), hanem egy megjósolhatatlan - de várhatóan mindenképp bekövetkező (időpontját nehezen meghatározható) - technológiai szintlépés, ami egy teljesen új korszakot nyit majd az emberiség történetében. Alapvetően két megközelítése létezik: az egyik szerint az alapját képező mesterséges intelligencia (AI = Artifical Intelligence) a megszületését követően átveszi a földi irányítást, a másik értelmezés szerint viszont ez nem történik meg, hanem az "AI" -t emberiség "használja" majd céljai elérése érdekében. Az előbbi felfogás egy harcos (mondhatni háborús) szembenállást feltételez az AI illetve az emberiség között, a másik értelmezés viszont együttműködést gondol. Bár ez utóbbi verzió a későbbiekben komoly konfliktusokat feltételez, melyek a szingularitást negatív irányba árnyalja.
A James Cameron teremtette világ egyértelműen a háborús változatot vizionálja azt sugallva, hogy az emberiségnek el kell(ene) kerülnie a szingularitást és az ehhez vezető "AI" megteremtését, mert az új intelligencia a vesztünkre tör majd. Ez a megközelítés valahol a fejlődés ellen hat, de legalábbis annak nagyon óvatos kivitelezésére hívja fel a figyelmet. Ha egyszer valóban megszületik ugyanis egy olyan mesterséges intelligencia, mely meghaladja az emberi értelmet és függetleníteni is tudja magát tőlünk (a földi infrastruktúra felhasználásával), akkor a folyamat valóban veszélyessé válhat ránk nézve. Kérdés persze, hogy erre mennyi az esély, mikor következhet be és uralni tudjuk e majd az akkori eseményeket? A válaszokig viszont maradnak számunkra a disztópikus filmek és a Terminátor-világ sajátos pesszimizmusa. /2019.11.09.12:35/
***